Hamvas Béla kiskönyvtár

A bor filozófiája Hamvas Béla egyik legismertebb és legkedveltebb írása. Tárgyának és hangjának különleges közvetlensége miatt azonban több félreértés és félreértelmezés kötődik hozzá, mint bármelyik másik művéhez.
Kéziratos jegyzetei szerint Hamvas Béla e művet 1946 szeptemberében, Kaposváron írta. Munkája valójában az ún. „speak easy-tanulmányok” nyitódarabja, amelynek nyelvi–szemléleti formáit tovább gondolva 1947 folyamán Speak easy címen egy hasonlóan sajátos hangvételű gyűjteményes kötetet állított össze.
A bor filozófiáját maga Hamvas Béla áttörésnek nevezi: „áttörés a Babérligetkönyv Tamariscus-a felé − derű, szabadság, gondtalanság, Istenkapcsolat, Gondviseléshit, Istengyermekség, a legfontosabb lépés a politika ellen [...]”
A mű főtémája a modern racionalizmus és pragmatista életgyakorlat folytán tragikusan egyoldalúvá lett emberi lény „magasabb józanságának” visszanyerése, szellemi−érzéki integritásának helyreállítása, ehhez kapcsolódva pedig a metafizika és filozófia áthagyományozott, régi kérdéseinek újrafogalmazása, mégpedig olyan nyelven, amely – miként Hamvas mondja – „világtényszerű (nyelv – zene – festés együtt)”, s olyan szavakkal, amelyeknek „meggyőzési szándékuk nulla, tisztázási szándékuk ehhez képest a forrponton áll”.
A művet – amelynek gépirata a hagyatékban 79 oldalon, utólagos szerzői számozással és javításokkal maradt fenn – a későbbiek során Hamvas Béla némileg módosította. A jelen kötetben először adjuk közre a mű első, teljes, rövidítetlen változatát.

Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós

 

Készült a Petőfi Kulturális Ügynökség „Könyvkiadó működési támogatása” projekt keretében.

„A MAGYAR HYPERION” ÚJ KIADÁSA ELÉ

 

Hamvas Béla 1935 augusztusában visszatért abba a csendes, tengerparti dalmát halászfaluba, ahol egy évvel korábban barátjával, a klasszika-filológus Kerényi Károllyal – a magyar szellemi és közösségi megújulás lehetőségeit keresve – közel egy hónapot töltöttek együtt. Itt, a Korčula szigetén fekvő Lumbardában, immár közös törekvéseik nyilvánvaló kudarcának tudatában kezdett neki A magyar Hyperion levélformában írott munkájának, amelyet később Szentendrén, 1936 folyamán fejezett be.

E megalkuvás nélküli, magánnyal és melankóliával átszőtt művét – amelynek egyetlen, épségben megmaradt, mindeddig kiadatlan példánya szolgált a jelen kötet alapjául – saját közlése szerint Hamvas elsőként debreceni költő barátjának, Gulyás Pálnak küldte el 1940. március 29-én, a gépirat első lapjára írott ajánlással: „Gulyás Pálnak, az első embernek, akinek ezt a sok sötétséget és világosságot így együtt el merem küldeni.”

Évekkel később, amikor a háború után az elveszettnek hitt mű egy másik példánya újra a kezébe került, Hamvas már így írt róla Várkonyi Nándornak: „Tudod, 1935-ben, vagyis 12 évvel ezelőtt egy kis művet írtam, címe A Magyar Hyperion, mindössze 50 gépelt lap és az el­ső négy levél ’43 karácsonyán a Diáriumban megjelent. Lehet, hogy olvastad és emlékszel rá. Ez a gépirat csodálatosképpen megmaradt egy barátomnál (Demény Jánosnál). Régebben visszakerült hozzám, de közömbös maradtam, mint minden iránt, ami elmúlt életem „rom”-jára emlékeztetett. Most újra elolvastam. Én mással nagyon szi­gorú vagyok. De ez semmi azzal a szigorúsággal szemben, amit magammal szemben gyakorlok. Istenem! 12 év előtt. Kétszer meghaltam azóta, s már harmadik inkarnációmat élem 1935 óta. De, Te, kedves Nándor, azt mondom neked, ha ez a mű nem jelenik meg minél előbb, akkor én egy utolsó tékozló vagyok, aki a rám bízott királyi kincseket elvesztegetem, vétkezek az evangéliumi bűnben, hogy nem szerzek érvényt azoknak az erőknek, amelyeket a Magas erők rám bíztak. Nos igen, ennek a kis műnek meg kell jelenni!”

Írásából a Várkonyi Nándor szerkesztette Sorsunk-ban 1947 nyarán végül három levél (I. rész 8–10. levél) megjelent ugyan, azonban a mű egészének a szegedi Szukits Kiadónál tervezett kiadása mégsem valósult meg. 

Valószínűleg ebben az időszakban foghatott neki Hamvas Béla a mű átdolgozásának is, amelynek nagy része – ellentétben az 1935–1936 folyamán írt eredeti változattal – a későbbiekben megsemmisült. Különös módon munkája a mai napig mégis csupán az átdolgozásnak a különböző szövegváltozatokból és töredékekből Hamvas halála után utólagosan egybeszerkesztett és kiegészített formájában volt olvasható. 

A magyar Hyperion-t teljes egészében és eredeti formájában egyedül megőrző gépirat szövege most jelenik meg először.

 

 

Palkovics Tibor

Hamvas Béla írásainak a ’80-as évek elejétől szélesebb körben is meginduló kiadásai között a mai napig hiába keressük a jelen kötetben most közreadott bibliográfiai munkát. Annak oka azonban, hogy e mű a maga egészében nem csupán az írásai iránt érdeklődők részéről, de egy-két kivételtől eltekintve a kutatás számára is nagyrészt figyelmen kívül, sőt nyugodtan mondhatjuk, közömbös maradt – az természetesen korántsem írásának műfaji jellegében keresendő. 

„Hogy egy bibliográfia bizonyos körülmények között (méltó téma, szerző és olvasó jelentkezésekor) mennyire izgalmas olvasmány lehet, arról mindenki meggyőződhetik, aki Hamvas Béla kitűnő munkáját kézbe veszi” – írja 1938-ban recenziójában az Athenaeum folyóirat egyik szerzője Hamvas Béla annotált „válság-bibliográfiája” kapcsán. 

E bibliográfiai munka, amely A világválság címen a Fővárosi Könyvtár 1937-es Évkönyvében, Hamvas Béla szerkesztésében és bevezető tanulmányával jelent meg 1938-ban az Aktuális kérdések irodalma a Fővárosi Könyvtárban 53. sorozatcím alatt, közel 700 szerzőnek a világválság témakörében írott több mint 800 tételt számláló munkáját tekinti át – az egyes művek bibliográfiai leírását kiegészítő rövid tartalmi ismertetőkkel.

Azonban nem elsősorban az áttekintés önmagában is lenyűgöző terjedelme adja összeállításának jelentőségét, sokkal inkább szemléletének az az egyedülálló bázisa, amelyen keresztül minden részletjelenséget meghaladó arculatában rajzolódik ki a „válság” emberi létbe való „begyökerezettségének” természete. 

Mindenesetre a hamvasi figyelemnek ez a fokú extenzitása és nívója – s ez valamennyi írásának sajátja – egyúttal megkerülhetetlen jelzés, amely mintegy önmagától helyezi hatályon kívül életműve megközelítésének és értelmezésének mindenfajta leszűkítő kísérletét. 

Hamvas Béla munkája nyolcvanöt évvel megírása után most jelenik meg ismét teljes egészében.

 

Palkovics Tibor

Az ősök útja és az istenek útja, Hamvas Béla életművének egyik legradikálisabb magyar tárgyú írása, 1943 márciusában született. A kötet az egyetlen fennmaradt gépiratos példány alapján készült.

EGY TELJES KORSZAK, az első két évtized írásai hiányoztak eddig Hamvas Béla életművéből: míg az 1930 után született művek némelyike több kiadást is megért, az 1930 előttiek összegyűjtésére és új kiadására alig volt remény. A Hamvas Béla kiskönyvtár e két kötete első ízben tartalmaz átfogó válogatást Hamvas Béla fiatalkori műveiből.

Az első írás születésekor, 1912-ben Hamvas a Pozsonyi Evangélikus Líceum tanulója, az utolsó idején, 1931 végén a Nyugat, a Társadalomtudomány és a Protestáns Szemle szerzője. Jelképes a két kötetet elválasztó határ, az 1923-as év: Hamvas ekkor írta Géza vezérről szóló művét, amit A magyar Hyperion-ban „elsőszülött”-jének nevez. 1925-ben írta aztán a második, fontosnak tartott művét, az Olbrin Joachim csodálatos utazását: ezekről az éveiről művei Ecce homo-jából bizonyára többet is megtudhattunk volna.

Darabos Pál Hamvas-monográfiájában részletesen elemzi e korszak írásait. Mivel azonban Darabos nem ismerte a válogatásunkban közölt utolsó öt írás egyikét sem, koncepciója több helyen is árnyalásra szorul. Hamvas teljes életművének értelmezése ma még egyébként sem befejezett. A komoly olvasó ezen a ponton nem elégedhet meg a múlt század végi Hamvas-irodalom általános igazságaival. Hamvasról gondolkodni, írni vagy előadni: ez minden esetben saját kutatáson, aktuális értékelésen és a teljes életmű ismeretén alapuló, eredeti Hamvas-képet és koncepciót kíván. Csak így foglalhatja el Hamvas Béla a magyar irodalom történetében méltó helyét.

 

Várhegyi Miklós

EGY TELJES KORSZAK, az első két évtized írásai hiányoztak eddig Hamvas Béla életművéből: míg az 1930 után született művek némelyike több kiadást is megért, az 1930 előttiek összegyűjtésére és új kiadására alig volt remény. A Hamvas Béla kiskönyvtár e két kötete első ízben tartalmaz átfogó válogatást Hamvas Béla fiatalkori műveiből.

Az első írás születésekor, 1912-ben Hamvas a Pozsonyi Evangélikus Líceum tanulója, az utolsó idején, 1931 végén a Nyugat, a Társadalomtudomány és a Protestáns Szemle szerzője. Jelképes a két kötetet elválasztó határ, az 1923-as év: Hamvas ekkor írta Géza vezérről szóló művét, amit A magyar Hyperion-ban „elsőszülött”-jének nevez. 1925-ben írta aztán a második, fontosnak tartott művét, az Olbrin Joachim csodálatos utazását: ezekről az éveiről művei Ecce homo-jából bizonyára többet is megtudhattunk volna.

Darabos Pál Hamvas-monográfiájában részletesen elemzi e korszak írásait. Mivel azonban Darabos nem ismerte a válogatásunkban közölt utolsó öt írás egyikét sem, koncepciója több helyen is árnyalásra szorul. Hamvas teljes életművének értelmezése ma még egyébként sem befejezett. A komoly olvasó ezen a ponton nem elégedhet meg a múlt század végi Hamvas-irodalom általános igazságaival. Hamvasról gondolkodni, írni vagy előadni: ez minden esetben saját kutatáson, aktuális értékelésen és a teljes életmű ismeretén alapuló, eredeti Hamvas-képet és koncepciót kíván. Csak így foglalhatja el Hamvas Béla a magyar irodalom történetében méltó helyét.

 

Várhegyi Miklós

Hamvas Béla Magia-szutra című munkája egész életművének egyik legkülönösebb írása, amelyben az emberi létnek a szabadsághoz vezető útját a létezés – megismerés – megvalósítás három ún. „törvénye” vagy „axiómája” mentén bontja ki: „Teljes szabadság nem egyéb, mint mindent (az egész lét) szeretni, mindent megismerni, felismerni, tudni, látni (az ismerés törvénye), mindent megvalósítani, ami nem más, mint: mindenben a szeretetet, mint a világban levő abszolút aktivitást tökéletesen mozgósítani” ...

Az első magyar Platón-összest, amelyben eredetileg ezek a fordítások megjelentek, nehéz lenne radikálisabb szempontok szerint bírálni, mint 1943-ban maga Hamvas Béla tette: „A fordításról magáról nem kell sokat beszélni; megjelenése percében már elavultnak tekinthető. Platón fordítására tulajdonképpen minden nemzedéknek szüksége lenne; és pedig nem azért, hogy Platónt újabb és újabb nyelven modernizálja, hanem, hogy az újabb és újabb nemzedékeket saját nyelvükön platonizálja. [...]”...