Mások írták

A magyarországi rendszerváltást követő évek (illetve gyakorlatilag már a rendszerváltó évek) kulturális életének egyik meghatározó vonása volt, hogy az addig szilenciumra kényszerített, külső vagy belső emigrációban élő írók, költők, gondolkodók művei rendkívüli gyorsasággal és gazdagsággal jelentek meg a különböző fordításirodalommal amúgy is jelentősen felduzzadó magyar könyvpiacon...

Hamvas Béla Sareptája az 1950-es évek elején született. Negyvennyolc (számozatlan) szakaszból álló, sokszólamú, szigorúan megkomponált  metafizikai elmélkedés (másképpen: lelkiségi, misztikus írás, vagy bölcseleti próza). Rangban a XX. századi világirodalom legfelsőbb fokán áll, mondjuk, a Schumacher: A guide for the perplexed (1977),  Thomas Merton: Spiritual direction and meditation (1960) és Martin Heidegger: Gelassenheit (1955) című írásai közötti térben...

A Nyugat folyóirat 1930. decemberi számában, tehát közel 90 évvel ezelőtt, Nietzsche-jubileum címmel megjelent írásában Hamvas Béla a következőképp fogalmaz:

„A harmincéves Nietzsche-jubileum feltűnés nélkül múlik el. Úgy látszik, nincs mit igazolni. Nem beszélnek Nietzsche-reneszánszról, mert hiszen van. […] Időszerűtlen jubileum. Harminc éve, hogy meghalt és negyven, hogy utolsó munkáját befejezte. Minden szava friss, sőt aktuális.”...

Az értelem legbensejében minden emberi lény egyedül van. Mikor megszületünk, felsírunk; e sírás magányunk legelső eszmélése. Egyedül vagyunk gyermekségünkben.

Egyedül maradunk ifjúságunkkal; s ahogy egyre öregebbekké leszünk, úgy nő bennünk egyre hatalmasabbá a magány...