A II. világháborút követő években, 1947-49 között vetette papírra a jelen kötetben közreadott gyűjteményeinek munkáit, amelyek a hamvasi esszéírás legszebb és legfontosabb darabjai közé tartoznak. A három esszégyűjtemény látszólag különböző témái valójában ugyanazon kettős tengely körül bontakoznak ki: egyfelől az elmúlt élettel való nyílt számvetés körül, másfelől az „Ars Magna, az élettervezés művészete” körül, amely az emberi létnek a kereszténység (evangélium) által a hagyomány régi világánál „mélyebbről” megnyitott „alapállásán” nyugszik, s amely az „összeroskadt, felperzselt és romba dőlt világunkból” a valóság elemeit ki tudja olvasztani és az eredetinél magasabb világot fel tudja építeni. Mindhárom esszégyűjtemény a Hamvas által olyannyira kedvelt és gyakran látogatott kisváros, Szentendre „dél géniuszát” idéző kisugárzásában született, ahol könyvtárosi állásából történő elbocsátása után 1948-51 között „földművesként” élt és dolgozott.
