eletmu-1

ELFOGYOTT

Az eredetileg 1946-ban Hamvas Béla szerkesztésében, tanulmányával és részben fordításában megjelent Anthologia humana című kötet olyan válogatott rövid idézeteket, aforizmákat foglal magában, amelyek az ókortól egészen napjainkig mintegy „ötezer év bölcsességét”, az emberi lét „áldott történetének” talán legfontosabb fejezetét beszélik el.

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-7

ELFOGYOTT

 

Az Arkhai esszégyűjteménye az ősi és ókori kultúrák egy-egy ránk maradt emlékéről – perui vázákról, indián szőttesekről, Vénusz ősi és antik szobrairól, templomokról és kövekről – szólva idézi meg az archaikus idők mindennapi valóságát, művészetét és szellemét: hogyan lehetett e korokban a legkisebb dolog is a világ tengelyévé, a lélek megvalósulásának útjává, hogyan fogalmazódik meg minden egyes dologban maga a Mindenség.

A kötet további nagy esszéi közül Májá címen a világot átszövő nagy varázslatról olvashatunk; a személy és közösség, a szabadság és valóság összefüggéseit vizsgálja a regény formájának kibontakozásán keresztül a Regényelméleti fragmentum című írás; végül a jelenkor és önmagunk uralkodó eszméit és démonait, rögeszméit és kísérteteit teszi mérlegre ironikus-szatirikus esszéjében a nevetés eszközével a kötetet záró Óda a XX. századhoz.

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-19-20

ELFOGYOTT

Az ősök nagy csarnoka című gyűjtemény Hamvas Béla egyik legnagyobb és legátfogóbb szellemi vállalkozása, amelyben a keleti és nyugati tradíció egy-egy kiemelkedő szövegét, a nagy archaikus egységek legfontosabb iratait és szentkönyveit gyűjtötte egybe. A munkát az 1940-es évek első felében kezdte meg, sokszor reménytelennek tűnő időszakokban és helyszíneken – mintegy az ember és mű kölcsönös támaszaként – folytatva tovább életének legvégső szakaszáig. Ennek eredményeként a legkülönbözőbb hagyományok – a görög és egyiptomi, indiai és tibeti, kínai és japán, mexikói, héber, muszlim és a keresztény világ – szellemi horizontjait járta be és tárta fel, a kiválasztott szövegeket lefordította, majd megvilágító erejű kommentárokkal és tanulmányokkal látta el. Az ősök nagy csarnoka első két kötetében a keleti világ és szellemiség meghatározó művei kerültek bemutatásra.

 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmusorozat-32

ELFOGYOTT

 

„Minden igazi filozófia himnusz. Mi a himnusz? Élni annyi, mint megrészegedni a világtól. Himnusz tódul az ember ajkára, mikor önkívületben magasztal valakit és valamit. Amikor szerelmet, nagy embert, olympiai győzőt, héroszt dicsőít, az költemény. Amikor mindezt együtt dicsőíti, szerelmet, héroszt, győzőt, de azonfelül még a szépséget, az örömet, a gondtalanságot, de azon felül még a madarakat, a fákat, a virágokat, a csillagokat, a városokat — amikor az egész világot dicsőíti, ez a világmagasztaló himnusz a filozófia. Sohasem lett volna filozófia, ha nem lett volna előbb himnusz; de sohasem lett volna himnusz, ha előzőleg nem lett volna bor. Dionysos a szőlő és a bor istene, a dal ura; a bordalé, a himnuszé, a filozófiáé. Minden filozófus részeg a világtól.”

(A bor filozófiája, 1943)

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-26

Hamvas Béla életének már korai ifjúsága óta mintegy legbensőbb igényét és közegét jelentette a művészetek világa. Szemléletében a művészet a töredékes és lefokozott emberi életben a lét magasabb valóságára nyíló intenzív érzékenység és éberség, ugyanakkor olyan életgyakorlat és a létezésnek az a területe, ahol az ember „igazat csinál azáltal, hogy igazabbá lesz és igazabb lesz azáltal, hogy igazabbat csinál.” A Művészeti írások I-II. kötete az 1930 és 1965 között e tárgyban keletkezett írásait foglalja magában. Míg az első kötetben főként a képzőművészeti és művészetelméleti írások kaptak helyet, addig a második kötetben zenei és irodalmi vonatkozású munkáit gyűjtöttük egybe. A két kötetben olvasható írásokon kívül a fenti időszakból Hamvas Bélának még számos művészeti tárgyú munkája született, azonban ezeket később olyan nagyobb egységekbe sorolta, mint a Babérligetkönyv, az Arkhai vagy a Patmosz esszégyűjteményei, amelyek az életműkiadás részeiként már megjelenésre kerültek.

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-27

Hamvas Béla életének már korai ifjúsága óta mintegy legbensőbb igényét és közegét jelentette a művészetek világa. Szemléletében a művészet a töredékes és lefokozott emberi életben a lét magasabb valóságára nyíló intenzív érzékenység és éberség, ugyanakkor olyan életgyakorlat és a létezésnek az a területe, ahol az ember „igazat csinál azáltal, hogy igazabbá lesz és igazabb lesz azáltal, hogy igazabbat csinál.” A Művészeti írások I-II. kötete az 1930 és 1965 között e tárgyban keletkezett írásait foglalja magában. Míg az első kötetben főként a képzőművészeti és művészetelméleti írások kaptak helyet, addig a második kötetben zenei és irodalmi vonatkozású munkáit gyűjtöttük egybe. A két kötetben olvasható írásokon kívül a fenti időszakból Hamvas Bélának még számos művészeti tárgyú munkája született, azonban ezeket később olyan nagyobb egységekbe sorolta, mint a Babérligetkönyv, az Arkhai vagy a Patmosz esszégyűjteményei, amelyek az életműkiadás részeiként már megjelenésre kerültek.

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-3-4

ELFOGYOTT

A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

11 000 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-8-9

ELFOGYOTT

Hamvas Béla 1943-44 között írt összefoglaló nagy műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus egyiptomi, görög, kínai és indiai világon át a különböző vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szent tudásról” és ennek formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, az „aranykor” valóságáról. Hamvas szemléletében a hagyomány végső soron arról szól, mi az „eredeti lét, mi a megzavarodás, hogyan lehet azt eltüntetni és az eredeti létet helyreállítani.”

A Scientia Sacra első részét követően Hamvas az archaikus hagyomány és a kereszténység viszonyának tisztázására vállalkozik a ’40-es évek végén megkezdett Scientia Sacra második részében, amelyen rövidebb megszakításokkal valójában élete végéig dolgozott. A könyvből öt nagy fejezet készült el, amelyek közül az utolsó befejezetlen maradt. A mű azonban töredékesen is a hamvasi életműnek és kései szemléletének is alapvető és letisztult foglalatát nyújtja.

11 000 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-10

ELFOGYOTT

 

A Scientia Sacra első részét követően Hamvas az archaikus hagyomány és a kereszténység viszonyának tisztázására vállalkozik a ’40-es évek végén megkezdett Scientia Sacra második részében, amelyen rövidebb megszakításokkal valójában élete végéig dolgozott. A könyvből öt nagy fejezet készült el, amelyek közül az utolsó befejezetlen maradt. A mű azonban töredékesen is a hamvasi életműnek és kései szemléletének is alapvető és letisztult foglalatát nyújtja.

 

„Ennek az életnek sajátsága, hogy minél könnyebbé akarják tenni, annál jobban megzavarodik, összezsugorodik, elveszti derűjét és szépségét, fényét, varázsát és misztériumát, igazságát és mélységét, elveszti tragikumát és zenéjét és költészetét. Nem lehet egyebet tenni, aki az élet tisztaságában részesülni akar, annak vissza kell szereznie önmagát. Az eredeti életrenden való mindennemű változtatás kiszámíthatatlan következményekkel jár, mert minden változtatás elrejtés, és nem a nehézségek tűnnek el, hanem az élet valósága. Aki az életet csak élvezni akarja, elveszti, mert amit kap, az lényegtelen és üres. Aki minden nehézségével vállalja, az a valósággal együtt megnyeri az egészet.” (Scientia Sacra II.)

 

 

5 500 Ft
 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-17

ELFOGYOTT

A II. világháborút követő években, 1947-49 között vetette papírra a jelen kötetben közreadott gyűjteményeinek munkáit, amelyek a hamvasi esszéírás legszebb és legfontosabb darabjai közé tartoznak. A három esszégyűjtemény látszólag különböző témái valójában ugyanazon kettős tengely körül bontakoznak ki: egyfelől az elmúlt élettel való nyílt számvetés körül, másfelől az „Ars Magna, az élettervezés művészete” körül, amely az emberi létnek a kereszténység (evangélium) által a hagyomány régi világánál „mélyebbről” megnyitott „alapállásán” nyugszik, s amely az „összeroskadt, felperzselt és romba dőlt világunkból” a valóság elemeit ki tudja olvasztani és az eredetinél magasabb világot fel tudja építeni. Mindhárom esszégyűjtemény a Hamvas által olyannyira kedvelt és gyakran látogatott kisváros, Szentendre „dél géniuszát” idéző kisugárzásában született, ahol könyvtárosi állásából történő elbocsátása után 1948-51 között „földművesként” élt és dolgozott.

 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-2

ELFOGYOTT

Naplófeljegyzéseinek tanúsága szerint már 1950 decemberének végén, mindjárt a Karnevál című regényének befejezése után merült fel a Szilveszter (1957) c. kisregény megírásának gondolata, mint az a mű, amely „a Karnevál művészi és formai eredményeit esszenciálisan adja”, s amelyben szándéka szerint annak az egyetlen pontszerű eseménynek a belső törvényszerűségeit és összefüggéseit kívánta átvilágítani, hogy „mi is történik a földön 1950 utolsó pillanatában, amikor 1951-gyé válik”. A regény keretét ennek megfelelően azok a gondolatok, személyek és történések adják, amelyeknek sokfelé futó szálait „az Egy Pillanat tartja össze: az ember helyzete, elárultatása, bolondsága, egyszerűsége – 1950 utolsó pillanatában, a XX. század közepén.”

A három évvel később, 1960-ban megkezdett és ‘61-ben befejezett Bizonyos tekintetben a valóság és realitás, igazság és realizáció, normalitás és megszállottság folytonosan feltoluló és követelő kérdéseit bontja ki, mégpedig annak a tízévnyi inotai és tiszapalkonyai munkás-barakk-világnak a tapasztalatából, amelynek kényszerű kitettségében és szorításában teltek Hamvas Béla mindennapjai.

A kötet utolsó írása Ugyanis címmel a hamvasi életmű legkéseibb szakaszához tartozik. A regény a teljesen kiüresedett, bepiszkolódott és megromlott létezés emberi-társadalmi világának víziója, amelyen keresztül a rögeszmék és a totális korrupció elviselhetetlen közegéből megnyilatkozó erőszak, megaláztatás és végletes kiszolgáltatottság természetét és összefüggéseit mutatja be.

 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
eletmu-6

ELFOGYOTT

Az ún. Smaragdtábla és a Tarot ősi szövegeinek kommentárja, egyúttal bevezetés az alkímia nyelvezetébe és világába. A kötet második írása a hagyomány alkalmazásának könyve, útmutatás a szellemi megvalósítás belső műveleteihez, a „tudatosan megtisztított életrend” megvalósításához.

 
Nem vásárolható!
Részletek
Részletek
Kedvencekhez