Hamvas Béla: A vallásról – Részlet a Karneval VII. könyvéből. Elolvasom
Shopping cart
0 Ft

Nyitrai Tamás

A Karnevál világirodalmi előzményei

(A készülő könyv ismertetője)

A kötet annak az ötrészes előadássorozatnak alapján készül, amelyet a Hamvas Béla Alapítvány 2018-ban szervezett az író halálának 50. évfordulója alkalmából.

A csaknem hat és fél évszázadot átfogó üdvtörténeti utazás az Isteni Színjáték, a Don Quijote, a Tristram Shandy és az Ördögök szemszögéből világítja meg a Karnevál apokaliptikus világát. Az öt remekmű az ember isteni eredetű, tiszta tudatának alászállását és felemelkedési lehetőségeit követi nyomon 630 év keresztmetszetében, mint egy kicsinyített Kali Yuga-korszakban.

Míg az előadások az elhangzó szó személyességével, a közönséggel folytatott interakciókkal és a művekből idézett szövegek párbeszédével igyekeztek a művek iránt érdeklődést kelteni, a bővített, írott szöveg a szerző és az olvasó intim párbeszédévé kíván válni, miközben bőségesen idéz a tárgyalt művekből, és kutatja összefüggéseiket.

A szerző könyvében szabadon használja az említett művek változatos dramaturgiai megoldásait, mintegy belülről közeledve az alkotásokhoz.

Azoknak ajánljuk, akik derűsen szeretnének komoly szellemi izgalmakat átélni.