Karneval (7 kötet)

Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)
Karneval (7 kötet)

Hallgass bele!

 

Hamvas Béla Karneval című regényének e hétkötetes, új kiadása a ha­gyatékban található eredeti gépirat alapján készült. Az összesen mintegy 674 oldal terjedelmű gépirat az első lapon autorizált, Hamvas Béla kézírásával utólag számozott lapokon maradt fenn, melynek egy duplikált példánya – mint hiteles változat – megta­ lálható az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. Mindkét gépiraton Hamvas Béla kézírásos javításai és kiegé­szítései olvashatóak, amelyek többnyire azonosak, helyenként pedig kiegészítik egymást. A szerkesztés során mindkét példány javításait (a lapszámozást, a szerkezeti egységek módosulásait, változásait) figyelembe vettük.
A regény megírását – naplójegyzeteinek tanúsága szerint – Hamvas Béla 1948 őszén kezdte el, és 1950. december 31­-én fejezte be. A kézirat gépelését – visszaemlékezések szerint rövid időre kölcsönkapott írógépeken – 1952-­ben fejezte be.
A kézirathoz képest a gépiratban kisebb-­nagyobb eltérések, átfogalmazások találhatók. A műnek a hagyatékban megtalálha­tó kéziratát – amely különálló, különböző méretű lapokból áll és szakaszonként hiányosan maradt fenn – csak ott és akkor vettük figyelembe, ahol a gépirat szóhasználata az esetleges elütések folytán értelmetlen vagy hibás volt, bizonytalanná vált. Az ere­deti gépiratban sok az elütés, írásmódja a névalakok, helynevek, ragok kapcsolása esetében olykor eltérő. Ezeket a sajátos kü­lönbségeket, amennyiben azokat a kéziratos anyag is megerősítette, a szerzői szándéknak megfelelően igyekeztünk megőrizni és közölni.

9 500 Ft
Kedvencekhez
Ajánlom
Részletek
Adatok
Részletek

Jelen kiadásban a szöveggondozás során tiszteletben tartot­tuk a szerző stílusát, központozását, régies vagy korabeli szó­használatát, sőt ahol lehetett, esetleges következetlenségeit is.
A regény címe esetében ragaszkodtunk az eredeti írásmód­hoz, ami minden esetben: Karneval. Hamvas Béla először Schu­mann­-tanulmányában említi a szót ebben a formában (Füg­getlen Szemle 2, 1934, 7. (okt.), 158.). A magyar Hyperion című, általa 1936-­ra datált művének eredeti gépiratában is ekként utal saját fiatalkori művére, e regény vélhetően első változatára. Nap­lójegyzeteiben, leveleiben is Karnevalként hivatkozik a regényre. Természetesen az eredeti kéz-­ és gépiratban a cím kivétel nélkül mindenhol így szerepel.
A szerző által a könyv végére illesztett szereplőlistát eredeti formájában és koncepcióját tiszteletben tartva közöljük, a hiány­zó szereplőket nem pótoltuk, és nem javítottuk a látszólagos el­lentmondásokat sem.
A regény „egyszer volt abban a veszélyben, hogy kiadják”, írja Hamvas Béla 1967-ben. Első nyomtatott kiadása – Karnevál címen – 1985­-ben jelent meg, a Magvető Kiadó gondozásában. Ezt követte 1997-­ben a Hamvas Béla életmű­kiadás 11–13. köteteként a második kiadás, majd 2014-­ig ennek öt utánnyomása. A most kiadott hétkötetes változat a mű új, harmadik, javított és teljesen átdolgozott kiadása.

 

 

 

Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós

Adatok
Oldalszám
154, 211, 217, 184, 172, 137, 194
Kiadás
2018.
Műfaj
Regény
Cikkszám
onallo-7
Webáruház készítés
simplepay_hu