Hamvas Béla: Zöld és lila – Részlet a Patmosz c. kötetből. Elolvasom
Shopping cart
0 Ft

Idézetek

Hamvas Béla műveiből

  • Téma

  • Kötet

Ez a könyv a bölcsesség iskolájában az első elemi osztály tankönyve.

Megosztás:

A bölcsességnek egyetlen feltétele van: a tudatosan megtisztított életrend.

Megosztás:

A könyv arra való, hogy az embert meggyőzze: életének erőit nem csak az érvényesülés, a megélhetés, a gazdagodás, a gyönyörszerzés külső szempontjai köré lehet csoportosítani, hanem belső középpont köré is, és e középpontokat mindjárt meg is jelöli.

Megosztás:

A könyv tárgya az emberiség életének nagy szimfóniája, az a zene, amely a felszín története alatt szól, az emberi lét áldott valódi zenéje, amelynek egyetlen vágya és célja, egyetlen témája és szenvedélye van: embernek lenni, valódi és igazi embernek lenni és emberi módon élni.

Megosztás:

Az emberi lét nagy témái nem változtak. Mindig ugyanarról volt szó: Lao-cénél, Órigenésznél, Eckhart mesternél, Emersonnál. Az emberiséget éppen az teszi, hogy létének minden témája örök.

Megosztás:

A mostani pillanat nagyobb, mint az aranykorban, akkor: belépés az Apokalypsisbe, most: kilépés belőle. (Csütörtöki beszélgetések In: Sarepta)

Megosztás:

„Ez az állam értelme: oly rendben élni, amely megadja a teljesülés lehetőségét.” (Vádirat a szellem ellen In.: Sarepta)

Megosztás:

A titkos axiómák a gondolkozásban ugyanazt a szerepet játsszák, mint a pszichológiában az önámítások és a társadalomban a fel nem fedett bűntények. (Sarepta)

Megosztás:

Auton ugyanaz a szó, ami az ātman. (…) Nem a pszichológiai, hanem a metafizikai én, aki az istenséggel azonos, aham brahma asmi. (Sarepta)

Megosztás:

Százötven év alatt minden generáció számára megnyílt legalább egyetlen pillanat, amelyet a teljes belátásra nyújtottak és ezt a kairost a mai nemzedék is elmulasztotta, mikor Hirosimában az első atombomba robbant. (Sarepta)

Megosztás:

Megosztás: