Hamvas Béla: Zöld és lila – Részlet a Patmosz c. kötetből. Elolvasom
Shopping cart
0 Ft

Palkovics Tibor

Ecce homo

Hamvas Béla regényéről

„Nézzük meg tehát az embert,

mert micsoda mulatságosabb,

mint éppen az ember?”

(A magyar Hyperión)

Hamvas Béla Ördöngösök című regényét saját visszaemlékezése és a mű gépiratának keltezése alapján 1928-29 fordulóján mintegy másfél hónap leforgása alatt írta: „Meg akartam ismételni azt a remek időt, amit a Szent János éjszakájának írása közben éltem, jól akartam mulatni. Több mint sikerült. Soha annyit nem nevettem, mint az alatt a hat hét alatt, amíg ez a mű elkészült” írja regényéről szólva A magyar Hyperiónban. Az a négyéves időszak (1926-30), amelyben – már a maga által is számon tartott művei között – az Ördöngösök is megszületik, saját megvallása szerint a „lángoló eredménytelenség” korszaka, melynek párhuzamos történései közé olyan, külső és belső fordulatot jelentő események tartoznak, mint szakítása az újságírással, házasságkötése első feleségével és húszéves könyvtárosi szolgálatának kezdete. Ugyanakkor egy tudatosan megtisztított magasabb életterv megvalósításának első időszaka is ez, mint mondja: „daimónom megismerésének” ideje, amely mindazonáltal bensőleg korántsem mondható csendesnek. Feldühödve „szennyen, alacsonyságon, becstelenségen” ekkor fogalmazza meg először a nevetés „divinális attitűdjével” azokat a meglátásait, amelyeket a „megzavart, rongált létezés” sajátosságaiként azonosít.

Az Ördöngösök alaphangja is éppen ez a hangoltság nélküli megzavarodás, az öröktől való meg nem érintettség, ahol kivétel nélkül mindenből, a legmagasabb dolgokból is mániákus megszállottság lesz. Ez a szövevény az, ahol a szakadatlan összetévesztés által minden csak a homályt növeszti, s ahol mindenki elérhetetlen a másik számára, mert „betegsége, bűne és őrülete megsűrűsödik és forma lesz belőle. Ez a sűrű álforma a maszk. A legtöbb esetben az élőlényt helyéből kinyomja és maga próbál élni. A maszk az ördög.” – ahogy majd a Karneválban fogalmaz, amelyben bizonyos értelemben az Ördöngösök szövevénye is mintegy újra inkarnálódik. Itt azonban még olyan szövevény ez, amelyben a karneváli „angyal”, a tisztulás lehetősége még nem jelenik meg. Létezés, amely saját valótlanságában beteges és őrült képzelgéseivel próbál önmagának mélységet gesztikulálni. „Nos – mondja Hamvas később visszatekintve –, ez a pokoli nyavalya az, aminek e mű az arcába nevet.” Valójában ez a nevetés itt ennek az örvénylésnek az egyetlen ellenpólusa és világossága, de ez a hang az, amelyről – mint Hamvas maga mondja – „minden időben fel lehet majd ismerni engem itt, ebben az egyszeriségemben és mulandóságomban.”

Megosztás: