/Életműsorozat
  • Sarepta

    2990 Ft
    A Sarepta eredeti, bővített és újraszerkesztett kiadása már kapható! Szintén „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát jelölte meg, másfelől – Illés próféta szűkösségből bőséget teremtő sareptai történetére utalva – épp e nehéz periódus hatása alatt a benső erők és ellenerők felszabadulására igényt tartó várakozásának ad hangot. A legkülönbözőbb témákhoz fűzött naplószerű feljegyzések erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóval, Szabó Lajossal és Tábor Bélával kialakított szellemi munkaközösséghez, amelynek „csütörtöki megbeszélései” 1945-48 között zajlottak – jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is.

    I. rész Vádirat a szellem ellen A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveiből Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez Három levél Szabó Lajoshoz

    II. rész Sarepta Utószó
  • Hamvas Béla Anthologia humana könyv

    Az eredetileg 1946-ban Hamvas Béla szerkesztésében, tanulmányával és részben fordításában megjelent Anthologia humana című kötet olyan válogatott rövid idézeteket, aforizmákat foglal magában, amelyek az ókortól egészen napjainkig mintegy „ötezer év bölcsességét”, az emberi lét „áldott történetének” talán legfontosabb fejezetét beszélik el.

     
  • Az 1930-42 között keletkezett Babérligetkönyv esszéit Hamvas Béla „imakönyvnek” is nevezi. Ahogy maga írja: „szívem szerint való imák ezek, mert a természet imádkozik: a virág, a csillag, a madár, a könyv; de imádkozik benne a szem, a fül, az ujj, a nyelv, az ízlés, az összes érzék, és imádkoznak benne: a gúny, az irónia, a vidámság, a kedély, a jó étvágy, a szerelem, a bölcsesség.” A kötet másik írása Hexakümion címmel Hamvas egy 1937-ben keletkezett nagyobb, görög tárgyú tanulmánya, amelyben a régi világ örök értékeihez való jelenkori kapcsolódás lehetőségeiről és formáiról értekezik, miközben saját világunkat meghatározó szellemi impulzusokat is kritikájának érzékeny mérlegére helyezi.

  • A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

  • Elfogyott

    Az ún. Smaragdtábla és a Tarot ősi szövegeinek kommentárja, egyúttal bevezetés az alkímia nyelvezetébe és világába. A kötet második írása a hagyomány alkalmazásának könyve, útmutatás a szellemi megvalósítás belső műveleteihez, a „tudatosan megtisztított életrend” megvalósításához.

  • Arkhai

    2990 Ft

    Az Arkhai esszégyűjteménye az ősi és ókori kultúrák egy-egy ránk maradt emlékéről – perui vázákról, indián szőttesekről, Vénusz ősi és antik szobrairól, templomokról és kövekről – szólva idézi meg az archaikus idők mindennapi valóságát, művészetét és szellemét: hogyan lehetett e korokban a legkisebb dolog is a világ tengelyévé, a lélek megvalósulásának útjává, hogyan fogalmazódik meg minden egyes dologban maga a Mindenség.

    A kötet további nagy esszéi közül Májá címen a világot átszövő nagy varázslatról olvashatunk; a személy és közösség, a szabadság és valóság összefüggéseit vizsgálja a regény formájának kibontakozásán keresztül a Regényelméleti fragmentum című írás; végül a jelenkor és önmagunk uralkodó eszméit és démonait, rögeszméit és kísérteteit teszi mérlegre ironikus-szatirikus esszéjében a nevetés eszközével a kötetet záró Óda a XX. századhoz.

  • Hamvas Béla 1943-44 között írt összefoglaló nagy műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus egyiptomi, görög, kínai és indiai világon át a különböző vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szent tudásról” és ennek formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, az „aranykor” valóságáról. Hamvas szemléletében a hagyomány végső soron arról szól, mi az „eredeti lét, mi a megzavarodás, hogyan lehet azt eltüntetni és az eredeti létet helyreállítani.”

    A Scientia Sacra első részét követően Hamvas az archaikus hagyomány és a kereszténység viszonyának tisztázására vállalkozik a ’40-es évek végén megkezdett Scientia Sacra második részében, amelyen rövidebb megszakításokkal valójában élete végéig dolgozott. A könyvből öt nagy fejezet készült el, amelyek közül az utolsó befejezetlen maradt. A mű azonban töredékesen is a hamvasi életműnek és kései szemléletének is alapvető és letisztult foglalatát nyújtja.

  • A XX. század legnagyobb magyar regényének is nevezett Karnevál Hamvas Béla legfontosabb és legnagyobb szabású műveinek egyike, a „tízezer bőrű tűzgyermek”, vagyis a Lélek átvalósulásának és „csodálatos változásainak” története, az „egészre való emlékezés mámorából” megszülető látomása. A regény hét lépcsője során végigvonuló személyeknek és alakzatoknak, jobban mondva, maszkokká sűrűsödött őrületeiknek a forgataga egyfajta „sorskatalógus”, avagy – miként Hamvas mondja – az a „nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében.” Ebben az átfogó „önlátomásban” azonban együtt van a teljes „világ-, sors-, és életlátomás” is – benne van a „terek és idők egysége az elmúlhatatlan pillanatban.”

  • Az 1936-ban keletkezett Magyar Hüperion Hamvas Béla első alkotói korszakának egyik legjelentősebb írása. Levélformában megfogalmazott költői ihletésű és szépségű műve mintegy foglalatát adja annak a világos, szenvedélyes és magával ragadó „aranykori” látásmódnak, amely Hamvas egész életművének összetéveszthetetlen alaphangját és sajátos izzását adja.

    A hagyomány létszemléletének távlatában tekintett magyar közélet „kényelmetlen kérdéseinek” kimondására és átvilágítására vállalkozik Az ősök útja és az istenek útja című 1943-as munkája, amelyben a „próton pseudos”, az „első hazugság” és félresiklás, az „istenek nehéz útjáról” való letérés megragadható pontjait és okait keresi a magyarság sorskérdéseire adott történeti válaszok számbavételében.

    A kötet további művei közül A bor filozófiája (1945) talán az egyik legismertebb és legkedveltebb írása. Imakönyv ez is: a megszentelt érzékek imakönyve, a világos kedély és felszabadult életszeretet könyve, amelyben a valóság közvetlen megtapasztalásának szabadsága, öröme és távlata visszhangzik. Magyarország szellemi földrajzát vázolja fel Az öt géniusz (1959) című nagyszabású műve, amelyben az ember, a táj, a szellem szoros összetartozásának és kölcsönhatásának összefüggéseit vizsgálja az „öt géniusz” fennhatóságának és alakító kisugárzásának függvényében. A kötetben még Hamvas Béla néhány kisebb magyar vonatkozású esszéje kapott helyet.
  • Elfogyott

    A II. világháborút követő években, 1947-49 között vetette papírra a jelen kötetben közreadott gyűjteményeinek munkáit, amelyek a hamvasi esszéírás legszebb és legfontosabb darabjai közé tartoznak. A három esszégyűjtemény látszólag különböző témái valójában ugyanazon kettős tengely körül bontakoznak ki: egyfelől az elmúlt élettel való nyílt számvetés körül, másfelől az „Ars Magna, az élet- tervezés művészete” körül, amely az emberi létnek a kereszténység (evangélium) által a hagyomány régi világánál „mélyebbről” megnyitott „alapállásán” nyugszik, s amely az „összeroskadt, felperzselt és romba dőlt világunkból” a valóság elemeit ki tudja olvasztani és az eredetinél magasabb világot fel tudja építeni. Mindhárom esszégyűjtemény a Hamvas által olyannyira kedvelt és gyakran látogatott kisváros, Szentendre „dél géniuszát” idéző kisugárzásában született, ahol könyvtárosi állásából történő elbocsátása után 1948-51 között „földmű- vesként” élt és dolgozott.