/Életműsorozat
  • Álarc és koszorú

    (Esszék, tanulmányok, előadások, hozzászólások I. 1930-1935)

    Az életműkiadás jelen, Álarc és koszorú c. kötetétől kezdődően – összesen négy köteten átHamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg.

  • Sarepta

    2990 Ft
    A Sarepta eredeti, bővített és újraszerkesztett kiadása már kapható! Szintén „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát jelölte meg, másfelől – Illés próféta szűkösségből bőséget teremtő sareptai történetére utalva – épp e nehéz periódus hatása alatt a benső erők és ellenerők felszabadulására igényt tartó várakozásának ad hangot. A legkülönbözőbb témákhoz fűzött naplószerű feljegyzések erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóval, Szabó Lajossal és Tábor Bélával kialakított szellemi munkaközösséghez, amelynek „csütörtöki megbeszélései” 1945-48 között zajlottak – jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is.

    I. rész Vádirat a szellem ellen A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveiből Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez Három levél Szabó Lajoshoz

    II. rész Sarepta Utószó
  • Az eredetileg 1946-ban Hamvas Béla szerkesztésében, tanulmányával és részben fordításában megjelent Anthologia humana című kötet olyan válogatott rövid idézeteket, aforizmákat foglal magában, amelyek az ókortól egészen napjainkig mintegy „ötezer év bölcsességét”, az emberi lét „áldott történetének” talán legfontosabb fejezetét beszélik el.

     
  • Hamvas Béla Patmosz II Hamvas Béla Patmosz I

    A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet „segédmunkási-raktárosi száműzetése” alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

  • Az 1930-42 között keletkezett Babérligetkönyv esszéit Hamvas Béla „imakönyvnek” is nevezi. Ahogy maga írja: „szívem szerint való imák ezek, mert a természet imádkozik: a virág, a csillag, a madár, a könyv; de imádkozik benne a szem, a fül, az ujj, a nyelv, az ízlés, az összes érzék, és imádkoznak benne: a gúny, az irónia, a vidámság, a kedély, a jó étvágy, a szerelem, a bölcsesség.” A kötet másik írása Hexakümion címmel Hamvas egy 1937-ben keletkezett nagyobb, görög tárgyú tanulmánya, amelyben a régi világ örök értékeihez való jelenkori kapcsolódás lehetőségeiről és formáiról értekezik, miközben saját világunkat meghatározó szellemi impulzusokat is kritikájának érzékeny mérlegére helyezi.

  • A hamvasi életműben az 1928 és 1930 közötti időszak bizonyos értelemben egyfajta cezúrát jelent. Ebben a két évben Hamvas Béla semmit sem publikál, hanem néhány olyan, nagyobb lélegzetű mű megírásának szenteli magát, mint az Ördöngösök című regénye is. A művet saját visszaemlékezése és a regény gépiratának keltezése alapján 1928-29 fordulóján mintegy másfél hónap leforgása alatt írta: „Soha annyit nem nevettem, mint az alatt a hat hét alatt, amíg ez a mű elkészült” – írja egy helyen regényéről szólva. Feldühödve „szennyen, alacsonyságon, becstelenségen” ekkor fogalmazza meg először a nevetés „divinális attitűdjével” azokat a meglátásait, amelyeket a „megzavart, rongált létezés” sajátosságaiként azonosít. Valójában ez a nevetés itt ennek a „rongáltságnak” az egyetlen ellenpólusa és világossága, de ez a hang az, amelyről – mint Hamvas maga mondja – „minden időben fel lehet majd ismerni engem itt, ebben az egyszeriségemben és mulandóságomban.”

  • Hamvas Béla Scientia sacra II Hamvas Béla Scientia sacra I

    Hamvas Béla 1943-44 között írt összefoglaló nagy műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus egyiptomi, görög, kínai és indiai világon át a különböző vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szent tudásról” és ennek formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, az „aranykor” valóságáról. Hamvas szemléletében a hagyomány végső soron arról szól, mi az „eredeti lét, mi a megzavarodás, hogyan lehet azt eltüntetni és az eredeti létet helyreállítani.”

    A Scientia Sacra első részét követően Hamvas az archaikus hagyomány és a kereszténység viszonyának tisztázására vállalkozik a ’40-es évek végén megkezdett Scientia Sacra második részében, amelyen rövidebb megszakításokkal valójában élete végéig dolgozott. A könyvből öt nagy fejezet készült el, amelyek közül az utolsó befejezetlen maradt. A mű azonban töredékesen is a hamvasi életműnek és kései szemléletének is alapvető és letisztult foglalatát nyújtja.

  • Hamvas Béla Karnevál II

    A XX. század legnagyobb magyar regényének is nevezett Karnevál Hamvas Béla legfontosabb és legnagyobb szabású műveinek egyike, a „tízezer bőrű tűzgyermek”, vagyis a Lélek átvalósulásának és „csodálatos változásainak” története, az „egészre való emlékezés mámorából” megszülető látomása. A regény hét lépcsője során végigvonuló személyeknek és alakzatoknak, jobban mondva, maszkokká sűrűsödött őrületeiknek a forgataga egyfajta „sorskatalógus”, avagy – miként Hamvas mondja – az a „nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében.” Ebben az átfogó „önlátomásban” azonban együtt van a teljes „világ-, sors-, és életlátomás” is – benne van a „terek és idők egysége az elmúlhatatlan pillanatban.”

  • Az ősök nagy csarnoka című gyűjtemény harmadik kötetében az egyiptomi, a héber, az iszlám és a görög hagyományhoz kapcsolódó tanulmányok és fordítások kaptak helyet. A gyűjteménybe Hamvas Béla egy korábbi, még a ’30-as évek közepén született görög tárgyú tanulmánya (Hérakleitosz) is bekerült, amelynek témája első alkotói korszakában meghatározó tájékozódási pontját jelentette.

  • Hamvas Béla életének már korai ifjúsága óta mintegy legbensőbb igényét és közegét jelentette a művészetek világa. Szemléletében a művészet a töredékes és lefokozott emberi életben a lét magasabb valóságára nyíló intenzív érzékenység és éberség, ugyanakkor olyan életgyakorlat és a létezésnek az a területe, ahol az ember „igazat csinál azáltal, hogy igazabbá lesz és igazabb lesz azáltal, hogy igazabbat csinál.” A Művészeti írások I-II. kötete az 1930 és 1965 között e tárgyban keletkezett írásait foglalja magában. Míg az első kötetben főként a képzőművészeti és művészetelméleti írások kaptak helyet, addig a második kötetben zenei és irodalmi vonatkozású munkáit gyűjtöttük egybe. A két kötetben olvasható írásokon kívül a fenti időszakból Hamvas Bélának még számos művészeti tárgyú munkája született, azonban ezeket később olyan nagyobb egységekbe sorolta, mint a Babérligetkönyv, az Arkhai vagy a Patmosz esszégyűjteményei, amelyek az életműkiadás részeiként már megjelenésre kerültek.